szabomarti

szabomarti

Egy szeptemberi álom a fordított világban

2020. június 19. - sz_marti

Mikor tele van az ember filozofikus gondolatokkal így június derekán (az időjárásárt felelős operatív törzs idén sajnos nem ért rá, így a nyár az összes hozadékával együtt még várat magára) az iskolai tanév végén.

Próbálok magvas gondolatokat papírra vetni, de annyi minden történt az elmúlt napokban, hogy nehéz szavakba önteni, és értelmes formában a nagyközönség (10 lelkes olvasó) elé tárni.

A 2019/20-as tanévet lezártuk. A tavalyi igen népszerű többezres megosztással járó facebook poszt a szülőknek szólt. Nagy tapsot minden szülőnek.....hát ismét csak ezt tudom leírni, ha suliról beszélünk így biziosztás tájékán. Nagy tapsot minden szülőnek, aki helyt állt egyszerre több helyen, a frontvonalban (munkahelyén, vagy home officeban) harcolt, és mellette terelgette kis csimotoját az online oktatás útvesztőjében. Hatalmas taps az iskolásoknak, hogy mindezt végigvitték. Persze iskolája válogatta hol milyen volt a rendszer, de valljuk be, elég motiválatlanok voltak szegény srácok.......és minden okuk megvolt rá. Ilyen áhítattal emberiség nem várta még azt hiszem a tanév végét mint idén a gyerekek, és a szülők, és azt hiszem a tanárok is talán.

Én éppen ezért egy szerintem tök jól kivitelezhető vészforgatókönyvet dolgoztam/dolgozok ki a 2020/21-es tanévre, arra az esetre, ha NEM ütne be a krach és minden haladna a jól megszokott kis medrében. Ebben az esetben úgy nézne ki a tanév, hogy mi szülők, összeállítanánk egy frappáns kis tantervet. Hétfő reggel átdobjuk a heti feladatokat a tanároknak, gyerek lead hétfő reggel a suliba és hajrá!!! Természetesen ez csak egy tervezet, javaslatokat kiegészítéseket szívesen fogadok, és az átdolgozott tervet nyújtjuk majd be a szakszervezet elé augusztusban.

Környezet óra: Mivel anya és apa ugye már dolgozik, így nincs ideje a kerttel baszakodni, lehetne mindig az aktuális évszakra szabott feladatot kiadni, permetezés, palántázás, fűnyírás, locsolás, fametszés stb....Természetesen elosztva az osztályra egyenlően, attól függ kinek mekkora a kertje. Info órán összedob a tanárnő egy excelt, amiben kidolgozzák részletesen, hogy mindenki kertjére egyformán jusson idő: Julcsiék kertjére, Bélusék szőlőjére, és Marika barackosára mikor kerül sor. Akinek nincs kertje az vegyen muskátlit, vagy rábaszott. Na egy tantárgy máris pipa. Azt kifelejtettem az elejéről, hogy ugye az a cél. hogy levegyék a pedagógusok a szülők válláról a terhet, ahogyan mi tettük az elmúlt hónapokban.

Matek: Itt össze lehetne dobni egy családi költségvetést. Ez mondjuk kényes téma lehet, senki nem szereti a világ elé tárni mennyit keres, úgyhogy csak finoman. Elsősöknek mondjuk mehet egy egyszerű feladat: ha anya fizetése 125 db danette pudingra elég, de Jancsika napi hármat is beverne szíve szerint, meddig mehet a habzsidőzsi anélkül, hogy villanyszámlát fizetnének? (azzal ráérünk foglalkozni majd barkács meg töri órán, tűzcsiholás, élet a sztyeppén túl, meg ilyen Bear Grylylis-es faszságok.) Felső tagozatban mehetnek már ugye a többismeretlenes egyenletek is, ha apa szemet vetett karantén alatt a szomszéd Marira, de anyu meg majdnem ráment a postás Pistára akkor Rafaelnek hány anyukája és apukája lesz az évad végén???

Info: itt futnak össze a szálak, mindenfajta tervezéssel kapcsolatos feladatok, excelek feldolgozása A felsősök úgyis okosak és nagyok és ráérnek, feltörhetik pl apu főnökének a tiktok fiókját, privát tartalmakat megszerezve, zsarolási alapnak apu fizetésemeléséhez. A kis kockák szárnyalhatnak ezerrel, és akár még a szemüveges, eddig mindenki számára láthatatlan Tihamér is becsajozhat.

Olvasás/Irodalom: itt igazából elengedném a kezüket, aki amit akar azt olvas és elemez 45 percen keresztül, legyen az Háború és Béke, Mignonok támadása, a lényeg hogy olvassanak, és beszéljék meg mit gondolnak az elolvasott műről (playboyt mondjuk nehéz lesz elemezni....)

Nyelvtan: Itt igazából elég lenne az aktuális instagram és facebook posztokat begyűjteni, egy helyesírási ellenőrzést eszközölni rajta. Amennyiben marad szabad kapacitás, a szülők munkájához tartozó összes dokumentum ellenőrzése, és javítása, helyesírás korrigálása.

Tecnika: na ez lesz a kemény dió, ez picit átkeresztelném háztartástannak, mert itt eléggé összejönnek a feladatok Be is kéne vásárolni ugye, mivel ez ugye testmozgással is jár, így a tesiórák egy részét én beáldoznám ide. Na most aki röcsögepusztán lakik és 35 km-re van az első teckó áruház, ott nincs más hátra mint előre (mindennel készültem érted) ONLINE RENDELÉS ANYUKÁM.....szóval én Kiss Eugénia, 3 a osztályos tanuló anyukája a következő rendelést szeretném leadni. És Júdzsín leadja a listát, hogy mit szeretne enni a héten a gyerek is meg ő is, amit ugye órán fognak megfőzni, az meg érted legyen a technika tanár dolga hogy beszerzi a hozzávalókat. Hát hárítottan én másra a főzést karantén alatt? Ugye hogy nem? Elküldte a férjem maga helyett a technika tanárt boltba??? Persze hogy nem.......Na szóval ezt még ki kell dolgozni, de lényegében a bevásárlást, és a főzést húznám be ide a technika alá.

Tesi: a bótba (a közelibe) ugye gyalog kell menni, szóval az simán befér ide heti egyszer. Ha marad az esős idő. esetleg át lehet térni a kajak, kenu és evezős csónakkal való közlekedésre, ez ugye szintén mozgás. Na maradt a háztartás ugye, mert magától nem lesz ám tiszta a kecó, amíg anyu és apu dolgozik, mosás, teregetés, porszívózás, heti 26-30 család osztálylétszámtól függően, háááááááááááát kemény lesz, de kibírják mint mi a távoktatást.

Idegen nyelv: Kidolgozás alatt (mindenképp vmi szórakoztató tartalmú dolgot szúrnék be, instagram posztok gyártása, Billlie Ellisse, Dua Lipa dalszövegek fordítása stb...)

Sikerekben gazdag tanévet kívánok minden kedves szülő számára a 2020/21-es tanévre. No meg persze peace az összes kiváló pedagógusnak:)

Aztán csak ügyesen, mert október magasságban szülői értekezlet lesz, ahol bizony értékeljük az eddig elvégzett feladatokat......nem ám csak úgy ímmel ámmal, kedvtelenül vásárolgatunk meg porszívózgatunk.

Mivel anyu és apu péntek este marhára elégedett, hogy semmi dolga nincs az égegyadta világon otthon, és házival sem kell izzadni hétvégén, ezért elégedetten felciccent egy sört, hátradől és a csillagos szeptemberi eget kémleli boldogan és kisimultan.

bizonyitvany1.jpg

 

 

Kockalakók és a kívülállók, és némi szentimentalizmus

fb_img_1591129004918.jpgTucatnyi befejezetlen bejegyzésem van, sokszor fordul elő, hogy megindít egy gondolat, aztán valahogy feledésbe merül, vagy úgy érzem nem tudom maximálisan kiaknázni, így befejezetlen marad az erről szóló írás. Most azonban napok óta körbebombázott ez a gondolat, így gondoltam klaviatúrát ragadok, és legjegyzem.

Ami napok óta foglalkoztat, az nem más mint a női versengés. Sokszor gondolkozom azon, mi lehet a női fikázásnak a mozgatórugója, és végül mindig arra jutok, hogy a versengés. Vajon ezt mélyen bekódolva kaptuk? Ez egy kitörölhetetlen genetikai szintű dolog, vagy annyira mélyen elültették gyerekkorban bennünk, hogy képtelenek vagyunk letenni ezt a csomagot? Én próbálom már elengedni egy ideje azt, hogy rosszul érezzem magam attól, ha azt látom más jobb, szebb,vékonyabb, izmosabb, sikeresebb stb......De sokat gondolkoztam/gondolkozok ezen hogy vajon ez honnan jön. Azt hiszem nagyban függ attól, hogy mit kapunk gyerekkorunkban. Sokan megingathatatlan önbizalommal mennek neki az életnek, mert komolya kis önbizalom csomagot kapnak gyerekként, míg mások azt érzik soha, semmiben sem lesznek jók. Mindenki másban látja a boldogulást. Van aki azt a fajta útmutatást kapja már gyerekkorában, hogy a legfontosabb az, hogy szépnek kell lenni, hisz úgy lesz sikeres, ezért egész életében ez játssza a központi szerepet, ekörül forog az élete ny része.. Van aki azt az útmutatást kapja, hogy a tanulás a legfontosabb, van akit a sport felé irányítanak. Talán még ezek a döntések a legkevésbé károsak. Ami igazán rombolóan hat szerintem, amikor egyszerre több az elvárás, ha nem leszel szép és okos, és csinos és sportos, és házias és ügyes, nem kellesz senkinek. Az a bizonyos varázsmondat igaz? Az már egy másik sztori tárgyát képezi, hogy a saját boldogságunk nem függhet mástól, és ha nincsen elég önmagunkba vetett hit, és nem szeretjük magunkat eléggé, állhat mellénk Brad Pitt, vagy Tom Hardy is az oltár előtt, igazán boldogok sosem leszünk. A későbbiek során meg, mikor már anyaként is helyt kell állni egyszerre hatezer helyen, még az sem egy elhanyagolható szempont, hogy mi leszünk a követendő példa (adott esetben) a lányunk előtt. Vagy pont,hogy az ellenkezőjét próbálja majd annak tenni, amiket tőlünk látott, és tapasztalt. Aztán vagy sikerül vagy nem...............ez is egy jó nehéz batyu. Bármennyire is fogadkozunk, hogy mi aztán biztos nem így, hanem majd úgy, mégis sokszor köszön vissza anyánk mondata a szánkból.

Nehéz, nagyon nagyon nehéz belátni, hogy a legtöbb esetben, amikor negatív kritika ér minket, az nem nekünk szól. Hanem saját magának szánja, az akitől kapjuk. A saját frusztráltságát vetíti ki, miután mi tükröt tartunk azzal szemben, amit ő saját gyengeségének, és hátrányának érez. 

Van egy kocka, amibe belesűríti mindenki az életről való elképzelését. Ebben a kockában szerepel a kinézetről való elképzelése, az iskolai végzettség, a nyelvtudás, munkahely, zenei ízlés stb.....Ezen a kockán kívül élni rettenetesen nehéz. Aki a kockán kívül él,és, máshogy mint a kockalakók az nagyon szenvedhet. Attól, hogy a kockalakók sose fogadják el őt. Folyton folyvást szterotípiákat húznak arra, aki máshogy él mint ők. Jó ezen a kockán kívül élni, de néha nagyon nehéz............nehéz elfogadni hogy te más vagy, sokan emiatt nagyon kedvelnek, de sokan tudnak utálni és kategorizálni emiatt. Megérteni és megtalálni önmagad a kockán kívül könnyebb, ha sokan vannak mögötted, akik támogatnak elfogadnak, és így szeretnek minden hülye kis nyűgöddel és hákliddal együtt Ezért (is) nagyon fontosak a barátok, mert ők nem azért szeretnek, és kedvelnek mert muszáj. Nem köt össze velük semmiféle vérszövetség, mégis szoros a kötelék, néha még szorosabb is mint a családdal.. Néha hosszú az út mire megtalálod őket, de ha megtaláltad őket, vigyázz rájuk nagyon, mert kincset érnek!! Sokkal tartalmasabb az út velük együtt, néha keserves sírások kíséri a közös utat, sok sok nevetés, hatalmas bulik, ó igen, a kockán kívül élet nagy bulikkal van fűszerezve.

Van e bármiféle konzekvencia itt a végén? Nincs...........csak szeresd magad nagyon nagyon, mert ez a legfontosabb. Vigyázz a barátaidra akik támogatnak, és légy hálás nekik azért hogy az életed részévé váltak.

 

 

 

Munkásököl-vasököl

Egyik este egy kétségbeesett segítségkérő posztot láttam az egyik közösségi oldalon. Egy hölgy keresett asztalost, mert az általuk megbízott "szakember" csúnyán cserben hagyta őket. Persze nem szeretném elviccelni a problémájukat, abszolút átérzem......elképesztően magas a száma a polihisztoroknak. Vannak ugyan kincset érő szakik, szakmájukat maximáis alázzattal végző valóban SZAKemberek, de sajnos még mindig ez a ritka.

 

Egyik erősen meghatározó élményem ezzel kapcsolatban, mikor is Kapolcson, a Művészetek Völgyében sok sok évvel ezelőtt a Feketország próbabemutatójára beültünk egy fülledt cirkuszi sátorba. Nem tudtuk miről szól a darab, így elsőre kissé sokkoló volt a trágárság, még nekünk is:)  Azóta sokan megismerték már Mucsi Zoltán méltán népszerű villanyszerelő jelenetét, A  jelenet ebből a darabból származik. Szegény Róóóóóóóóóland:)

08.jpg

Akkor nézzük mit tudunk ezekről a jómunkás emberekről. Ismét hangsúlyoznám, hogy a nagy átlagot érinteném ezzel a szösszenettel. Első és legfontosabb ismertetőjelük: soha az életben nem érnek oda, amikorra ígérik. Tehát, mondjuk felhívsz egy burkolót, hogy neked két hét múlva meg kéne küldeni az új kecódat némi járólappal. Béla közli a telóban (két nap után sikerül őt elérned, sose hív vissza, hisz te vagy a megrendelő, te vagy őérte............)hogy jaj főnők, az nem úúúúúúúúúgy működik. Most tele van melóval, szezon van, meg amúgy is örüljél hogy elvállal, ő 45 éve van a szakmában (55 éves amúgy) és szájról szájra terjed a jó hír, szóval nyugodjál le a picsába, majd ő fog hívni ha ráér. Közben szakszavakkal dobálózik, csak hogy értsed hol a helyed a nagyvilágban mögötte. Két hét múlva felhív, hogy na akkor Főnök holnap tudok menni, reggel 7 órára ott vagyok. Másnap 12 körül pici pillangókkal a gyomrodba hívod fel, hogy remegő hanggal érdeklődj afelől, hogy volt e értelme szabit kivenned mára. Természetesen hőzöngve veszi fel a telefont, hogy éreztesse veled, hogy elég nagy konc a nyakán most a te hívásod, mikor van elég baja az életben. Hosszas sóhajok után közli veled, hogy ma már biztosan nem ér oda, mert közben úgy alakult Főnök, hogy a gyereket el kellett hozni a suliból, mert belázasodott, elvitte a mamáhó, de a mamának meg kellett 50 kg muskátliföld mert vett egy csomó palántát, azok meg ott száradnak a napon, mama ideges lesz, szóval az obiba van éppen most, de eszébe jutott, hogy az előző melónál kimaradt némi fuga a lábazatból, úgyhogy oda meg vissza kell mennie hogy befejezze. Bár nem mondja ki, de lényegében azt próbálja átnyomni az aurádon, hogy rohadt jó lenne, ha nem tartanád fel most, mert annál később lesz kő a kecódba kicsi rigó. Na szóval, két nap, max három, és higgggyedel, már ripszropsz ott lesz a nappalidban. Nincsenek nagy igényei, annyi hogy reggel 6 és este 19 között bármikor jöhet, mert nem tudni hogy végez ugye, meg lehet a mamával be kő ugrani az sztk-ba, mer a mama cukros, és vinni kell még vérvételre.Aztán úgy szokják, hogy utána meghívja a mamát egy fokhagymás sajtos tejfölös lángosra a piacon, ez ilyen anya fia progi,(attól helyreáll a mama cukra nyilván....)Eltelik az újabb két nap, ismét remegő ujjakkal nyomsz az újrahívás gombra az érintőképernyőn, kissé tolakodónak érzed a hívásod, de nincs mese, a kő nem rakja le saját magát, így úrrá leszel az idegességen. Felstuffolod magad, (nyomod magadba a dumát ezerrel) és tárcsázol. Igeeeen? Üvölt bele Béla a vonal túloldalán. Nyelsz egyet, és elszántan mondod a magadét. Arra juttok a beszélgetés végén, hogy másnap egész biztosan ott fog állni a bejárati ajtóban reggel 7 órakor. Kicsit nyugtalanul alszol, reggel már pirkadat előtt ébren vagy, 3 kávé bent. Egy perccel sem több az idő mint 10.15 mikor is Béla megjelenik a küszöbödön. Van nála mindenfelé professzionális szerszám amitől profinak tűnik, mérőszalagja is van, az a visszaugrós fajta, vízmértéke is van,, és még hozta Janit, a vejét, a segédjét. Jani tekintete enyhén fátyolos, és mikor felteszed a kérdést magadnak, hogy vajon ez még az előző esti üzemanyag lesz, vagy már a reggeli kőműves actimel, Béla látva kétségbeesett tekinteted megnyugtat, hogy ez csak szürkehályog, a gyerektől kapta el a Jani. Bevágtatnak a lakásba,természetesen cipőben, a lábtörlő használatát nyilván tiltja a szent munkáskódex, ugyanaz a kódex, ami előírja, nehogy olyan derékmagasságú nadrágot vegyen fel, ami eltakarná csacskán kificcenő szőrpamacskáikat, melyek közvetlenül a kőműves dekoltázs,vagy bankártyaolvasó felett kacsintgatnak a véletlenül arra tévedt tekintetek felé, sokkolva ezzel nézőközönségüket. Kávét esetleg kaphatunk e, kérdi Bélus, mer a Janinak jót tesz a szeme végett a kávé. Kávét lefőzöd szorgalmasan, reménykedve pislogsz az órára hogy talán még ma elkezdik a munkát. Oldalra nézel, és majdnem leáll a szíved, mert Jani ott áll pont három centire tőled, és halkan felteszi a kérdést? Főnök, hol van itt a legközelebb kocsma? Felsóhajtasz, és megpróbálod lelki szemeiddel elképzelni milyen lenne a nappali burkolat nélkül? Csak úgy a beton magában...vagy lehet még utólag valahogy döngölt földet prezentálni ide. Esetleg veszel a diegoban pár négyzetméter szőnyeget, oszt jóvanazúgy. Ehelyett Janit átkíséred a kisboltba, megígéred hogy ott is lesz pia, neked meg úgyis menni kell kenyérért (tekintsük erre az időszakra normál időszakként, ez még a 2020-as nagy karantén előtt volt, mikor is szabadon kószálhatott mindenki fia borja boltba, amikor csak akart) meghívod egy kőműves actimelre, szabadkozik hogy csak a szeme végett iszik, mert úgy jobban lát diagonálba, érti Főnök ugye? Érted hát, mindent értesz, kivéve hogy miért nem tanultál inkább hidegburkolónak annak idején........... Heppiend nincs, egész pontosan 3,5 hónap alatt elkészült csóri hősünk nappalija, kisebb nagyobb megszakításokkal, izgalmakkal teli hétköznapokkal, bővülő szókinccsel...

 

 unnamed.png

Fotó forrása: www.kecskefészek.hu

Május 1, szűzérme nélkül.......Lajos ma nem megy haza

 

screenshot_20200430_195102.jpg

 

Holnap május elseje, de nem a megszokott módon. Nem lesz majális, se sült kolbász, de még körhinta sem lesz, a vattacukrot és a kakasos nyalókát ne is emlegessem.... Mi lesz pl Ginoval és családjával?:( Egy egész teljes napon át zárva lesz minden. 24 óra without bót.
Éppen ezért én is, akár a többi embertársam egy jól megtömött hipermarketben mulattam a délutánt. Olyan sorok álltak a kasszánál mintha a fenyő ünnepéhez lennénk közel, és nem egy egynapos ünnep állna előttünk. Na de mélyen hallgatok, hisz én is a tömeg részét képeztem:)
Ahogy a kasszánál állva oldalra benéztem, megláttam a hűtőpultban a dermedt pudingok tekintetei között egy csomag csóri szeletelt fél kilós sertéskarajt. Na ott és akkor, úgy kitört a röhögés belőlem, hogy alig bírtam abbahagyni. A hipermarket amúgy is tömve volt kétségbeesett és feláldozható férfiakkal, akiket asszonyaik a vírus karmai közé küldtek vásárolni a hiper mezéjére. Ezért lelki szemeim és inkább füleim előtt meg is jelent az alábbi képzeletbeli, ámde abszolút életszerű beszélgetés.

Hősünk, Lajos fél órája headsettel a fülén szaladgál a bótba, percek óta az otthoni hűtőben gyöngyöző hideg sörről álmodozik,és békésen áll a kasszánál a 1,5 km-es sor végén a púposra pakolt bevásárlókocsival. Mari a fülében forródróton nyomja a rizsát. Lajos fátyolos tekintettel szkenneli a huszonéves miniszoknyás versenyzőt a szomszéd kassszasorban, majd rezignáltan válaszolgat Marinak:

-Igen, mondtam már hogy vettem lisztet, de otthon is van még a garázsban vagy 20 kg. Igen, megvettem a gyereknek is a túró rudit, nem, nem volt pöttyös csak kockás, figyelj, örüljön a kurvakölke hogy egyáltalán vettem valamit....bezzeg a mi időnkbe............igen vettem paradicsomot is. Megvettem a 150 liter virágföldet is, gondolom ezt is elbaszod mint a tavalyi muskátlikat. Vettem igen, kenyeret is három kilót. Amúgy mi az istennek kell három kiló kenyér? Persze, volt morzsolt csemegekukorica is, igen a cukormenteset vettem a diétádhoz ami amúgy sosem sikerül, de én nem szólok bele, csak halkan megjegyeztem, ennéd inkább a sült császárt velem este. Igen, azt is vettem, szalonnát. A héliadéből nem volt csak éjszakai krém, de úgy voltam vele, hogy az arcod úgyse tudja milyen napszak van, jó lesz az nappalra is nem,? Megvettem a karajt is igen. Mi az hogy milyen karajt? A sertéskarajt.........nem, azt mondtad karaj kell, szó nem volt semmilyen kurva szűzérméről. Az hús egyáltalán????...............Mari a vonal túloldalán 5000 decibellel üvölt bele.....mondtam Lajos hogy SZŰZÉRME KELL. Nem karaj. Nem igaz hogy ennyit sem lehet rádbízni ,most komolyan..........Nem Mari, azt mondtad karaj kell, én erre határozottan emlékszem. De tudod mit, itt rohangálok egy órája fel alá minden szart megvenni, pont leszarom a kurva szűzérmédet úgy ahogy van. Meg a karajt is.

Lajosunk egy jól irányzott, ámde igen mozdulattal beveri a tálcás karajt a hűtőpultba a pudingok alá. Aztán közli Marival, hogy ő ma NEM biztos hogy hazamegy, inkább átmegy a haverokhoz iszik egy sört az utcán tartva a 1,5 méter távolságot, és amúgy is tele van a töke Marival is, és a karanténnal meg a bevásárlással is.. Mari nem tudja mikor kell csendbe maradni, így hát felteszi a kérdést: és addig a mirelit cucc ott olvad majd a csomagtartódban?. Hát így esett, hogy egy fél kilós karaj ott landolt a somlói galuska és a gesztenyepüré között..Mari meg magányos lesz ma este............

 img_20200430_154130.jpg

Csajozós best of, avagy Márti a Tinder Kodály Zoltánja

Legyen akkor egy újabb best of, de hogy ne csak a szülők szórakozzanak már folyton olyan jól, legyen egy kis ismerkedős blogbejegyzés is. Örök és folyton frissülő forrást kutattam, (legalábbis azt hittem frissült némileg a szocializmus óta) Gyöngyszemek után szimatoltam. Szofisztikált, és kevésbé kifinomult csajozós, ismerkedős dumákról szerettem volna irni. Karanténhelyzetből adódóan keresési lehetőségeim korlátozottak, így csak az onlájn közösségi felületeket használtam ki. Nem voltak nagy elvárásaim, nyilvánvaló volt hogy nem én találom fel sem a spanyol viaszt, de nem is én leszek aki felleli a 21-ik század Casanováját, vagy Fidel Castroját. Mire az olvasás végére eljutottam, kezdtem úgy érzeni magam mint a Tinder Kodály Zoltánja............megmondom őszintén, az volt az alapötlet, hogy rangsorolom a szövegeket, azonban sajnos/vagy szerencsére olyan fantasztikusan, suttyó, és siralmas szövegek jöttek itt össze, hogy ezt el is engedtem..Lehetett volna egy ilyen táplálékpiramis mintájára összeállított csajozós dumapiramis, de nem venném most magamra ezt a nehéz terhet, hogy én döntsek a szövegek rangsora felől. Fiúk, nem mondom hogy minden esetben érdemes a kvantumfizikával vagy komolyabb természeti jelenségek megvitatásával indítani, de azért vannak fokozatok, tudjátok olyan mint a lépcső. Kihagysz egy-két fokot, arcodban a járomcsont törik, de apróra. Érdemes vigyázni a csajokkal, mert nem tudhatod, mit rejt a miniszoknya a dizsiben/parkban,dürerben stb...., lehet hogy egy 8 danos judo bajnok lapul alatta.........

Az erre érzékenyektől előre is elnézést kérek a vulgáris szövegekért, bár hozzáteszem, én csak begyűjöttem, és lejegyeztem, és csinos tavaszias csokorba kötöttem nektek:) Jó szórakozást kívánok................

Én felvezetném finoman, kezdjük a klasszik soproni ászok,illetve a kisfröccs szinttel:

-Szia cica, van gazdád? Nos,egy like ha már találkoztál vele.........nincs is mit hozzátenni, se elvenni:)

-Te baby, nem egyforma a két szemed. Az egyik szebb mint a másik (na ez most vagy egy szemüveges faszi lesz, aki úgy gondolta nagyobb esélyekkel indul, ha szemüveg nélkül megy csajozni, vagy egy látszerész, de gondolhatunk arra is ilyen esetben, hogy egy elsőéves szemész szakorvossal hozott minket össze a sors ezen a csillagos nyári estén. Aki nem ismerkedni akar, egyszerűen kutatja a szemgolyók közötti differenciát, és ebből szeretné majdan a szakdolgozatát megírni.

- Asszonyommá tennélek- A leghalványabb esélyt se adjuk annak, hogy pozitív választ olvasson ki a tekintetünkből, mert hamar felhúzza a háromkarátos kulcskarikát az ujjunkra, és vasárnap már a mamánál szürcsöljük észrevétlen a cérnametéltet a húslevesből.Nem kell egyáltalán továbbgondolni, egy sima neandervölgyivel van dolgunk, a döntés ugye mindig a nőé, tedd fel a kérdést, hogy kielégít e hosszú távon a hambi, sör, büfi, kanapén zsíros kézzel távirányító nyomkodós jövőkép.

-Ha görögdinnye lennék, lenyelnéd a magomat vagy kiköpnéd?  Tinder best of, de még ahhoz is túl suta volt hogy saját maga költse a szöveget, a neten fellelhető az angol változata..Nos hát..............ez már azért picit pornósabb kategória, bár simán lehet hogy Bálint gazda egyik rajongójával van dolgunk, de szerintem inkább egy paraszttal. Nem olyan földet kapáló kedves, szorgos paraszttal, hanem a rendes igazi redva bunkó paraszttal. Arcába egy sör, és go tovább.

Megtörtént eset: fiatal bohém srácok sétálnak az utcán, szembe jön egy nagyon csinos lány. Az egyik srác odaszól a haverjának hangosan, hogy a lány is hallja: Ej, de megsütném benne a kolbászom.........! Nos, jött válasz is a lánytól, csak nem olyan amire a srác számított: -Én nem bánom, süssed csak, de a zsírját anyádba csepegtesd. Nos, no comment, a lány szövege mindent visz:)

Kötöttél már cascot? Mert beléd mennék hátulról......... Kötöttem szivi, de a biztosítás 122-ik pontjának 3/2 bejegyzése kimondja hogy nem fizet a 2 perc alatti menetek alatt bekövetkezett balesetekért. Sorry..........

img_20200428_174746_1.jpg

Szintén megtörtént eset: 

-B@sználak 

-Az jó, én is:)

-Tényleg, de jó. És hogy?

-Agyon lapáttal

Te nem október 10-én születtél? Mert olyan 10/10-es vagy.... Nos, egy kifinomult matematikussal van valószínűleg dolgunk, ha még egy percet szánunk rá, valószínűségszámítással lapra is veti a jövőnket, mi lenne a kétismeretlenes egyenletünk kicsúcsodása.

Úgy nézel ki mint a harmadik csajom, kettő volt eddig......Ezt így direkt szorosan egymás mellé tettem, mert itt is vagy egy matektanárral van dolgunk, aki rohadt jó a valószínűségszámításban, vagy egy jós b@szd meg.

Ne haragudj, elhagytam a telefonszámom, elkérhetem a tiéd? .....ez vagy egy MLM-es csávó lesz, vagy beépített porszívóügynök, engedd el.....

De szép vagy! Nem fájt, amikor leestél a mennyből? Hát ámen barátom, erre mit is mondhatnék?:))

Bocsi, megnézhetem honnan nőtt ki a lábad? Na ha nincs szerencséd kishaver, és valóban egy keleti harcművészetekben jártas, Spártában edzett, netalán a boxringben megkeményedett lánnyal hozott össze aznap este a rossz szerencséd, megnézheted hol végződik a lába, és hogy áll az arcodon a talplenyomata...

Szépek a lábaid, mikor nyitnak? ismételném az előző választ:)

Ha már folyton a fejemben jársz, legalább vedd le a cipőd, hogy ne legyenek mocskosak a gondolataim... Ez akkor a legjobb, mikor mindez egy igazi retekfalvi suttyó szájából hangzik el, aki nyilvánvalóan hetente háromszor se fürdik, és a személyi higéniát nem sorolja a hobbijai közé.

Te vagy a bakancslistám első helyén. (mi lehet a második hely vajon?) Ha a pasi Tom Hardyra vagy Bradley Cooperre hajaz, akkor be kell húzni azt az első helyet, hadd örüljön, ez win-wi szitu  Ha nem, akkor meg mondd neki, hogy te meg az enyémen az utolsó, várjuk meg, amíg középen összeérnek a listáink.

Ha hazakísérlek megtartasz? Ha befejezed a térkövet az udvaron, lefested a kerítést,eljársz boltba, felneveled a gyerekeim, beépíted a tetőteret, locsolod a kertet, megfőzől hétvégente,anyámat kéthetente kiviszed a temetőre, hogy a nagymuter sírján a szegfűt locsolgassa, még hozzád is megyek....Emberünk valószínűleg 3,45-ös tempóval fut tovább........és meg sem áll Marokkóig.

Ez egy teveszőr pulóver? Rögtön felismertem a púpokról......(valószínűleg egy kedves, és jóindulatú állatvédővel van dolgunk, így alaposan fontoljuk meg a választ, nem lehetünk biztosak benne, hogy egy Gerald Durrel rajongó miként reagál egy rosszul visszapattóra.

Hiszel a szerelemben első látásra? Vagy megint el kell sétálnom előtted...Inkább sétálj el előttem, az a biztos, de előtte nézd meg már meg kérlek a pultnál, hogy nem e vagyok ott.............szar kérdésre, szar válasz:)

Ha ilyen seggem lenne, egész nap a kezemen ülnék.  Ha egész nap a kezemen ülnék, úgy elzsibbadnának a karjaim, hogy nem tudnám a számod felírni te Casanova................

Szívesen felszednélek ha elesel. -WTF??  Szintén egy nagyon összetett, alaposan összerakott, átgondolt, jól megfontolt előre eltervezett szóbeli merénylet áldozatai lettünk. Ez már picit súrolja a verbális bántalmazás határait, de legyünk mindig tekintettel azokra az embertársainkra, akiket kevés ésszel áldott meg a teremtő.

Milyenre borotválod lent a szőrt?  Kérdezte az ogre akinek a füléből is kismacskák lógtak ki.

img_20200428_174821.jpg

Szia szépségem. Azért írok neked, mert érdeklődni szeretnék, hogy lennél e a sugar baby-m? Vajna Timik és szottyadt ubi rajongók előnyben, természetesen itt egy nagyon csinos huszonéves fiatal lány volt a címzett.........

Cica, ma üres a lakás.........Sanszos hogy úgy is marad..........Vagy lakberendezőt keres...........

A végére egy klasszikust szúrnék be, Gyuri bácsi, akitől csak útbaigazítást kérnek ugyan, de ő nagyon szívesen blokkolná az utas hölgyet is.

https://www.youtube.com/watch?v=fFUwomn8QVU

Szóval srácok mi bírjuk az imponáló humort meg minden....de nem árt néha frissíteni a könyvtárat:)

img_20200428_174759.jpg

 

 

 

 

 

 

 

Best of házifeladatok, és finom szivatások

Az van, hogy ez egy nagyon nagyon nagyon húzós hét volt. Mi szülők, a héten nagyon korán kelünk, dolgozóba megyünk (maradnánkmisztéjdöfákkethóm, de a vonat nem vár..) Oszt este, miután túlestünk az összes létező háztartási hadműveleten, meg a fontosabb eseményeken, matek házi és tsai, és elhittük a 12,5 évesnek hogy minden házija kész (persze hogy átvert) megnyitottam az általam igen kedvelt One Note oldalt, az odalt ahol mindig egy csoda vár,már ha sikerül belépni....Tüzetesebben átolvastam a házit. Majd könnyes szemmel konstatáltam a másodikosom környezet házijának a végén az alábbi szöveget, (nem pontos az idézet)

Készíts anyával vagy apával együtt közösen egy süteményt, melynek a hozzávalóit te magad méred ki. A süteményről elkészült képet töltsd fel ide. Na itt lett 26700/90000 a vérnyomásom, és lendületből majdnem visszaírtam a tanárnőnek az első gondolataim. Na de visszafogtam magam, tudom, és értem én, hogy jót akar, és igyekszik viszonylag könnyen kivitelezhető házikat adni. Csak tudni kell jókor elolvasni: D Persze, hogy elkészült a házi végül:) És persze hogy tök türelmes,és kedves és megértő a tanító nénink. De mindentől függetlenül azt gondolom tele a padlás az összes szülőnél és a gyerekeknél is, mert elképesztő a nyomás és a frusztráltság mindenkin:(

img_20200423_175442_1.jpg

Na de én annyi, de annyi vadabbnál vadabb házi feladatokat hallottam, amitől az összes hajam szála a kék ég felé áll. Mert az van, hogy szerintem rengeteg szabályok és keretek közé húzott tanár most éli ki az eddigi elmúlt évek kreativitását. Vagy felszívják az M7-est reggelente (hogy Bődöcs Tibit idézzem), vagy nem is tudom komolyan..........Én azért ezek közül sok labdát visszadobnék a tanári kar ötletektől felforrósodott ölébe, hogy térjünk erre vissza majd szeptemberben. Előre szólok,hosszú lesz......

No 1. (Bocs Eszti, de ez mindent visz) Tornázz a háziállatoddal. WTF??? 

Válasz, ahogyan én írnám:

Tiszelt Tanárnő! Nem tartunk itthon állatot, a férjemet kivéve, ő viszont dolgozik, amúgy meg nem szeret erobikozni, mert az erobikról mindig a bírómari jut eszébe. Próbáltuk megoldani a házi feladatot állatok nélkül. Hiába kerestünk, egy megveszekedett pókot sem találtunk, amivel nyomhattuk volna pár fekvőt, közös kidobósra meg ugye amúgy sem alkalmas csóri pók:( Így előszedtük a plüssöket, és azzal oldottuk meg a feladatot. 

No 2. Hittan házi: készítsetek egy imasarkot, vagy egy kis házi oltárt. Imádkozz, és küldd be a fotót az imasarokról vagy oltárról.

Válasz, ahogy én írnám:

Kedves hittanoktató! Nekiálltam lefűrészelni a kertben található akácfa egyik ágát hogy házi oltárt készítsünk, de ekkor sajnos nagyon csúnyán elvágtam a kezem. Miután elmormoltam három miatyánkat a vérző kezeim felett, szóltam a gyereknek hogy hozzon sebtapaszt. A gyerek megijedt, de nem azért mert vérzett a kezem, és miattam aggódott,hanem azért mert azt mondta, iszonyúan pogány stílus emberi áldozatot hozni, és ezért biztosan egyest fog kapni. Mindenközben a két kistestvére a lakásban két műanyag villával egymásnak esett, a középső kiszedte a villával a kakit a kicsi pelenkájából. Amint ezzel szembesültem, egy újabb cifra fohász hagyta el ajkaim. Remélem elfogadható a megoldásunk, úgy gondolom igen sokat emlgettünk a Mindenhatót a mai napon, illetve sokat imádkoztunk. Ámen.

No 3. Készíts élő festményt (egy fotó erejéig le kell másolni egy festményt, a felsoroltak közül nem lehet választani)

Válasz, ahogy én írnám:

Tisztelt Tanárnő! Amennyiben nem gond, szeretnék majd kérni pár tablettával abból amit a tanárnő használ, péntek esti home-acid partira kéne. Becsszó senki nem lesz rajtunk kívül, csak a zuram, én meg a Dévidgetta, und pár decibel. Na de a házi...tanárnő kérem ez a házi. Az első ötletem Vénusz születése volt, de azt mondta a gyerek, ha ledobom a textilt, kiég a retinája örökre. Miután elolvastam még egyszer hogy biztos jól látok e, mondtam neki hogy szerintem legyen a Sikoly című festmény...........eléggé hasonló volt az arckifejezésem, így akár végre modell is lehetnék végre.

letoltes.jpg

No 4. Környezet házi. ültess egy bokrot, vagy egy fát a kertbe.

Válasz ahogy én írnám:

Tisztelt Tanárnő! Panelban lakunk. Mivel kertészeti áruházba nem áll módunkban eljutni mostanában, így azt a megoldást választottuk, hogy a férjem felhúzta a vekkert éjjel 1 órára, és leosont a játszóra, hogy egy molyhos tölgyet kiásson. Én mondtam neki hogy kurvára nem fog beleférni a balkonon a muskátli mellé, de persze nem hallgatott rám, mint ahogy sose szokott általában. Kénytelen voltam levenni a karácsonyfatalpat a gardróbból. Reggelre bele is faragta, némi virágföldet szórtunk köré, hogy úgy tűnjön el van ültetve. Reggel mikor kinéztem az ablakon, az alábbi látvány fogadott a játszótéren,  úgy cirka 38 db tuja volt elültve a hinták mellé.illetve kb 15 bukszus, és 4 sor marihuána. Biztos vagyok benne, hogy utóbbi a Tóth Pista volt a 3/B-ből, én régóta mondom a Tibinek hogy a Pista biztosan szív valamit.  De persze Tibi nem hisz nekem, és nem figyel rám.

No 5. Fejezd be az iskolában elkezdett kis terítő hímzését, és a fotót küldd be.

Válasz, ahogy én írnám:

Tiszelt Tanárnő! Az iskolában elkezdett terítő az egy múlt idejű kijelentő mód. A birtokos névmás a gyerek lenne, de mivel bezárt a suli, így nem ő szerepel a kalocsai tulajdonlapján jelenleg. A szenvedő alany jelen esetben, Én vagyok, azaz anya. Tudom, hogy a házi feladat nem a nyelvtani elemzésre irányul, de sajnos nincs itthon sem hímzőfonal, se üres hímezhető terítő, gyerek meg a kertben üdül jelenleg verőfényes napsütés és három gombóc fagyi társaságában. Idebent végre csend van. Szeretném ha ez így is maradna még legalább 2 percig. Kérem fogadja el a mellékelt fotót, melyet nagy műgondddal töltöttünk le a szélessávú internetünkkel, abban a szabad két percben, amikor épp senkinek nem volt szüksége a gépre.

20180324_103203.jpg

No 6  Az alábbi szövegben 13 gyerek nevét rejtettük el Keresd meg őket.

Tegnap is tavaszias, enyhe szellő fújt.A más napokon rádiót hallgató gyerekek piros kabátban, dideregve, de vígan talpaltak a tarka réten. Hátul a cica is feküdt a hasán, dorombolt.

Válasz, ahogy én írnám

Tisztelt Tanárnő! Az alábbi neveket találtuk, láthatatlan tintával írtuk, remélem jól olvasható:

____________________________________________________________________________

No 7. Péntek este 18 órakor google classroomban témazáró dolgozat

Reakció: 有人 该 好好 刷刷牙 了

Tisztelt Tanárnő! Péntek kora este lévén, sajnos a gyerek eléggé elengedte magát gondolta lelazul hétvégére, bevert két alholomentes sört, és egy fél doboz konyakos meggyet,ráment a dianás cukorra, mert más steril édesség nem volt itthon. Én, amikor megláttam hogy pénteken 6 órakor doga van, egyből beküldtem két szilvát. Megkértem hogy írjon azért pár sort, de csak ennyit írt: szheretihhhhiktikkktikka meeegydzseeeeeeeeeeeeeeeet. Kérem az illuminált állapotára való tekintettel legyen szíves haladékot adni a dolgozatra hétfő estig, illetve kérném, hogy a gyamügy felé ne jelezze a kilengésünket. 

No 8. Írj egy mesét legalább 100 szóval, a k hang nem szerepelhet benne

Az a bizonyos amit elsunnyogott a gyerek................. A mese jelentem megírodott, egy megvesze@dett k betű se volt benne, becsszó, and fingercross.

 Válasz, ahogy én írnám:
Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy magányos herceg. Ez egy nagyon magányos herceg volt, mert elzárva élt a corona vírus miatt. Egy nap azonban megismert távolról egy hercegnőt. Azért volt hercegnő, mert cirálylány nem lehetett, mert abban van az a betű, tudod......na szóval ez a herceg, Alajos egy napon mégis szerelmes lett, méghozzá Brünhilda hercegnőbe.aki azonban elég ledér leányzó volt hercegnő létére, így hol volt, hol nem volt. Néha volt, néha nem volt. Azt mondta ha lesz VOLT, akkor biztos hogy nem lesz, mert ő mindig ott volt. A VOLT-on idáig. Szerelem ide, szerelem oda, a fesztivál az fesztivál drága Alajos. Oly férfi nem született még e földre hogy Brünhilda ne váljon partifüggővé a nyári időben. Itt a vége fuss el véle...........

Képek forrása:

a zinternet

Stayathome kezdőszett

peace_sign-hippie.jpgHolnaptól nincs suli, ovi stb....mindenki tudja mi a helyzet..........

Kicsit sem szeretném elbagatellizálni, sőt.........de azért nevetni mindig minden helyzetben fontos, ezt szögezzük le:)

Lisztet, olajat cukrot megvetted, hús, maszk, és fertőtlenítő úgysincs már...

Szóval, holnap reggel irány a gyógyszertár, azonnal váltsd ki a fogamzásgátlód, a pesszáriumod, vegyél óvszert, ne sokkoljuk az egészségügyet 72 365 újszülöttel idén decemberben......

Ha nem tudsz már receptet szerezni, az alábbi biztos szexmentes szettet tudom magányos estékre ajánlani:

Nejlon, vagy nejlon hatású otthonka, vagy bolyhos macinaci. Térdig érő nejlonhari,ha szalad a szál,úgy még jobb felül legyen egy pörköltszaftos póló. Hajfestést,szőrtelenítést meg szemöldökszedést ebben az esetben engedd el, ez már eggyel komolyabb védelmi fokozat. Aztán a fáj a fejem, megint megjött, korán kelek is bevethető még.

Vegyél jó sok nyugtatót (anyának, apának) növényi, illetve nem növényi alapút .(a kókusztej nem lesz jó..) Növényit értsd ahogy akarod, xanax úgyis vényköteles----->megszívtad.

Kávé, az nagyon fog kelleni, utána hiába rongyolsz a budira, papír nincs, na majd oda lesz jó az eddig felhalmozott nagy kupac gyerekrajz.

Attól függően hány évesek a palántáid otthon, az alábbiakra lesz szükséged

1500-2000 db A 4-es papír, rajzolni, színezni, tapétázni, sose lehet tudni, a finommotorikus mozgás fejlesztése ezentúl a te feladatod. (ezúton javaslom az online ovis és egyéb foglalkozások beindítását lelkes óvónénik részére) Hogyan hajtogass brekit kurzus, Hogyan rajzolj hattyút workshop....stb

Akadálypálya (kinti, benti) építéséhez gumiszalagok, üres kutyakonzerves doboz, szivacs, párna,befőttesgumi, ragasztószalag, hurkapálca, szárnyaljon a kreativitás.

Netflix előfizetés. Határozottan elengedhetetlen, ugyanúgy mint a korlátlan internet. Könyvet is szerezz be,de jó sokat, mert olvasni nagyon jó......keresztrejtvényt csak akkor vegyél ha penge vagy, különben elszáll az agyad tőle, akkor meg fogy a pia, akkor meg fogy a wc papír, minden lépést gondolj át, mint a sakkban.

Vegyél pár doboz diszperzitet színes falfestéket, tapétát, így fel tudod frissíteni a lakás színeit, a kecó pöpec lesz, a kis szorgos mancsok is le lesznek foglalva, win-win....érted. Utána állhattok neki takarítani, úgyhogy kell majd klin, domesztos meg minden más, ecet, népszabadság, az online példány tutira nem lesz jó, már most szólok!

Takarítás, felújítás megvolt, jöhet a fagyasztó felmérése, mit lehet készíteni az otthon tárolt mirelit cuccokból. A lencsét, babot, borsót nem pazaroljunk nyakláncfűzésre, kell a kraft, ha már elfogyott az összes marhalábszár a fagyasztóból, vagy sosevót........

Én nem akarok egy percig se viccet csinálni a helyzetből, sőt......nagyon vigyázzatok magatokra, és vegyétek, vegyük komolyan a helyzetet. Figyelj az idős rokonaidra, és magadra, kerüld a tömeges helyeket,és légy türelemmel. Értékeld azok munkáját, akik most értünk dolgoznak, legyen az egy kisbolt, egy kórház, egy nővér, egy tűzoltó, vagy buszsofőr.

piros-sziv-mintaval.jpg

 

 

 

 

Holnap suli, csak mondom.......

Pár jó tanács ma estére, illetve holnapra.
Amennyiben gyermekednél már elmúlt a Thomas korszak, kezdd azzal, hogy megkeresed a lakásban. Érdemes a lakás azon pontján keresgetni, ahol áram van, tehát lehet telefont tölteni, számítógépet használni, tabletet, ipadet tölteni stb. Érd el, hogy leszálljon a youtuberól
Ha magától nem megy, alkalmazz virtuális erőszakot. Lődd ki a WiFit
Amint megvan a szemkontaktus, ne téveszd szem elől. Próbáld rávenni, hogy keresse meg az iskolatáskáját. Mikor sokkot kap az infótól, mert rajön, miért kell a táska, próbáld palástolni az örömöd. De biza, holnap már suli lesz:)
Na, ha megvan a táska, vegyél egy feles poharat, töltsd meg színültig alkohollal.  Húzd le. Végy egy mély levegőt, és kutasd fel a rohadt szendvicseket a táskában, de ha szerencséd van, csak némi száraz kenyérhéjat találsz. 
Következő napirendi pont, kiskorút rávenni arra, hogy magától pakoljon be. Következő sokkoló info: holnap nem 11-kor kelsz életem..............kárörvendés palástolása ismét. Táska bepakolva, alkohol felhasználva, azt hitted kis naiv hogy ennyi mi?? Uzsonnát meg majd a Jézuska csomagol nem? Na nyomás a konyhába zsömlét kenni. Nem, nem ítéllek el, ha felhajtasz még egyet. Főleg ha most derül ki, milyen házi nem készült el az elmúlt két hétben:)
Magadnak készítsd ki egy literes kávés termoszt reggelre..e63152075acb8cfa2269601a536661b2.jpg
Az ébresztőórákat úgy állítsd be a lakás minden szegletébe, hogy legalább 5 különböző ponton szóljon a csipogás. Ha van beépített dolby surround, akkor ne szarozz, nyomd be reggel 6-kor a Macarenát teljes hangerőn.
Főzz le egy adag kávét, csendben, amíg megadatik. Igyál egy két kortyot. A termoszt töltsd fel vodkával. Ne sajnáld...Egy perc néma csenddel tisztelegj a pedagógusok, óvónők, dajkák előtt, akik ma kezdik az alulfizetett munkájukat.Kezdődik a keményebb dió, az ébresztőórák harsogása ellenére édesdeden szundizó gyermeked, gyermekeid ébrentartása következik. Ezután még rá kell őt venned arra, hogy ne pizsamába menjen suliba. Ez mindössze röpke 40-50 perc lesz, plusz napi új ránc a homokodon.
Ne felejtsd el a táskájába beszórni az előző este elkészített uzsit, legalább lesz mit kihorgászni a tavaszi szünetbe.
Ha elég bátor vagy, esetleg kínáld meg reggel a portást a termoszból. Ne ítélkezz, ha elfogadja........meg amúgy se itélkezz, nem szép dolog.)

Karácsonyi készülődés az urológián

77f4b75d66207ca965f3deb648664a8a.jpg

Hol volt hol nem volt,történt egyszer csak hogy délután szólt a hólyagom. Hallod,kajak rég partiztunk. Mit szólsz egy frappáns kis bulihoz? Majd innentől kezdve egész pontosan kettő percenként rohantam pippantani a dupla nullába. Na bazz....Ez nem jó móka,ehhez hasonló kört futottam már egy éve. Abszolút nem volt happend, volt helyette éjjel könnyes szemmel pisilés. Nem a meghatódottságtól könnyeztem....
Így fogtam magam,és a (zuram segítségével,aki lovagiasan sutba dobta értem a délutánját),és úgy döntöttem egy életem egy halálom,én a betegfelvételist meghágom. Ha nem enged fel a dokihoz. Határozott, ámde nőies fellépéssel közöltem h én innen el nem megyek amíg meg nem néz egy doki,és ha szakmájához hozzáértő lesz, és nem veszi ki a májam,akkor az még jól is elsülhet.
Közli a betegfelvételis,hogy ide csak akkor jutok be, ha majd a doki azt mondja beleférek a rendelésbe. Van az a pillanat mikor hálát adsz a sorsnak,hogy reggel a soft pornó rövidségű kisruhádat húztad fel, nagy levegőt veszel,és benntartod 15 percig,amíg beér a doki.
Miután beért,és a ruha is meggyőzőnek bizonyul ahhoz,hogy a magyar közegészségügy közéd, és a véget nem érő niagara vízesés közé álljon,konstatálod hogy 120-180 perc múlva hozzájutsz a kincset érő orvossághoz.
Leülsz a könyveddel, mert tök előrelátó voltál,és hoztál azt is,meg van nálad powerbank is. Két oldal után rájössz, hogy itt bazmeg két oldalt sem tudsz ma nyugodtan elolvasni. Mert van itt ám még kardiológia,háziorvosi rendelés, de még műtő is ám. Így elengeded az olvasást,és a pisit is majdnem bazz.....(isten áldja azt is aki felújította itt a wc-t,mert itt ma én VIP leszek az fix....) ehelyett elkezdesz nézelődni és rájössz hogy a stand up szakma honnan merít ihletet. Felnéztem a telefonomból, és viszonylag sok csillogó (szürkehályog vagy erotikus reménysugár???) tekintettel találkoztam. Mondom...urológia, életkor 60 és a végtelen között.. Körbenézek,és próbálok egy értelmes beszélgetést elcsípni. Viszonylag kívül esik az érdeklődési köröm a jelenlévőkétől,elég sok karácsonyi menüsort hallgattam végig. Marika pl kacsát süt,meg diós bejglit, kizárólag dióst,mert az onoka a mákosat nem eszi ám meg.. óóóóóóóóó Klára de jó hogy jössz,papa ugorj csak le a kocsihoz,adjál a Klárinak két tál kocsonyát,ott a csomagtartóba.(papát sose látom többet, sztem megpattant Klárival Bahamákra......)
Bözsi én a kalácsot évek óta úgy sütöm karácsonyra,hogy hármat bedagasztok,és összefonom íííííííígy kerek formába tudooooood,közben annyira gesztikulál,hogy a mellette ülő Jóska meg majdnem a sebészeten köt ki.
Kezd a nyálam is folyni,mondom a nyálam IS...negyedik kör a wcn. Rutinosan bevetődők a jobb oldaliba, a másikon szar a zár,de a rutinosak lábbal meg tudják tartani.
Visszaérve nyugodtan konstatálom,hogy lófaszról se maradtam le, még pont 300-an vannak előttem mint Spártába.
A doki.....99%-ig biztos vagyok benne,hogy első körben a színművészeti főiskolára jelentkezett, és a színészet volt minden vágya. Talán még eljátszott azzal gondolattal is, hogy tévébemondó lesz, ezt azonban a Való Világnál sajgó szívvel elengedte.

Szerintem a szülei,akik régimódi nézeteket vallottak a 3 méteres belmagasságú polgári lakásukban, egy vasárnapi ebédnél a zsolnay porcelán, és az ezüst étkészlet mellett eldöntötték,ebből a fiatalúrból biza orvos lesz,bármi áron. Igen ám,de emberünk belül ellenállt az érzésnek,szíve mélyen mindig is a színpadra vágyott. Így lett belőle színpadias mozgású búgó hangú, kedves és színpadias urológus szakorvos.
Közben Erika,a leszbi katonalánynak öltözött csaj már kiosztotta háromszor a nagyanyját. Pedig Klaudia mama elég coolnak tűnik,facebookozik az okostelóján, meg minden, nem értem miért hülyézi le őt a leszboszi onoka.
Lassan mindenki hazaszédelgett már a rendelőből,csak az urológián nyílt ki néha az ajtó, kilépett rajta Hamlet és a következő páciensét szólította.
Miután az is bejutott előttem aki jövőre fog megszületni,és én olyan otthonosan jártam már a slozira mintha itt laknék (lett volna nálam mamusz, eskü felhúztam volna),végre én is sorra kerültem. Rám túl sok időt nem szánt sajnos dr Hamlet,gyorsan körbejárta a helyzetet szóban, aztán pikkpakk lezárta a problémám egy sumetrolin recepttel.
Ennek örömére egy hangulatos búcsúpisivel elköszöntem a rendelőtől,fél 8 magasságában. Kifelé menet ismét majdnem bepisiltem, mikor a takarítónő rámrikkantott,hogy most mosott fel, nyugodt szívvel használjam a másik kijáratot. Nem mertem ellenkezni,így a művészbejáron távoztam a gyógyszertár irányába,a boldog tudattal,hogy ma is kimaxoltam a tébémet. A gyors javulás reményében be is szedtem egy fél marékkal gyorsan. Mai rovatunkat a Zewa wc papírgyártó cég, a Színművészeti Főiskola, Erika, Klaudia, és Hamlet támogatta.

A vörösáfonya leve, no meg a medvetalp levele legyen veletek lányok.............

 

Szódabikarbóna

95109683547d578b48a9bb85ecca8177.jpgMi kell ahhoz hogy a sütink szép formás és magas legyen? Élesztő, sütőpor, szódabikarbóna., ez mind csak egy kis apró adalékanyag a nagy egészhez. Csak egy egészen apró mennyiség, mégis mennyit változtat az állagon, a kinézeten, az ízen, az összképen.

Mi kell ahhoz hogy jól érezzük magunkat? A múlt hétvégi futás közben jött a gondolat, hogy néha mennyire kis nüansznyi apróságokon hagyjuk hogy elcsússzon a napunk és a kedvünk. Hetek óta először futottam ma világosban. Nem csak világosban, hanem napsütésben. Annyira csordultig telt ettől a szívem, hogy egyből ez a hasonlat ugrott be, az én aznapi késhegynyi szódabikarbónám nem más volt, mint a napsütésben futás. Csinálhattam volna ezer más dolgot is, de nekem kellett ez a szűk egyórányi boldogság. Útközben egy néni előzékenyen elengedett maga mellett a járdán, és közben rámmosolygott. Egy kedves mosoly, egy apró ölelés, pár kedves szó, sokszor ennyi is feldobja ember napját,Mégis néha borzasztóan szűkmarkúan bánunk vele. Mert ha igazán a szívünk mélyére nézünk, beláthatjuk, hogy pont ezek a szódabikarbónányi kis apróságok okoznak igazi boldogságot. Ezek teszik igazán csillogóvá a hétköznapokat, ezektől lesz igazán ünnep az ünnep.

Szinte mindent megvehetünk pénzért, szép ruhát, barnaságot,fehér fogakat, póthajat, testrészeket szabhatunk át Mindent megvehetünk és meg is veszünk, sokszor megtévesztve ezzel önmagunkat. Pénzért minden elérhető és mindent olyan természetesnek veszünk, és közben várakozunk,és nézünk befelé, és várjuk az érzést amitől boldogok leszünk, amitől jól érezzük magunkat.. Az érzés ott van benned is, csak hagyd hogy felszínre törjön. Keresd meg a gyereket odabent, aki boldog volt a karácsony csillogó fényétől. Tedd fel a kérdést, hogy minek örültél akkor igazán? Mire emlékszel az ünnepekből? Én személy szerint imádom a csiricsáré színes karácsonyfákat, és egyáltalán nem kedvelem a hipertrendi egyszínű fákat. Nekem az igazi fenyőfa tele van színekkel, fényes csillogó gömbökkel, fényes papírba csomagolt szaloncukorral, és legalább három színben pompázik .Az összes tűlevele lehullik már két nap múlva, és szúrja a lábad reggel, mikor mezítláb kifutsz megnézni hogy megvan e még. Tele van szeretettel és illatokkal, és a várakozás izgalmával. Nekem a karácsony a díszektől volt szép, amik a mama vázájába rejtett ágakon lógtak. Ami mindig úgy nézett ki, mintha több centi hó lepné be  Cseppet sem érdekelt hogy kupi veszi e körbe a szobát, vagy csillog minden a tisztaságtól. Engem az idő töltött el boldogsággal. És a mama szeretete. Ha a szívünkre tesszük a kezünket, és őszintén megkérdezzük, mi volt a legszebb élmény a karácsonyból, csak olyan dolgokat sorolnánk fel szerintem, amik ingyen vannak. A hatalmas hóesésben együtt szánkózások, az együtt töltött idő, a közös társasozás

Nem a csillogó ablak. Nem a szuvidált kacsacomb. Nem a több raklap mézes süti.Ha van időd, hát süsd meg, de ne mindenáron. Ha nincs rá időd, akkor egy percig se érzed rosszul magad attól, hogy neked ez nem fért bele megint idén. De az igazán jó dolgokat, amik ingyen vannak ne sajnáld. mosolyogj, segíts ha tudsz másokon, legyél előzékeny, egy pár jó szó nem kerül semmibe, mégis feldobhatod vele más napját, ahogy más is feldobja majd a tiéd. Ne hagyd hogy a rohanás elvegye a várakozás izgalmát.

 

 

süti beállítások módosítása